A múzeum 1951-ben létesült Szentendre háború utáni első múzeumaként. Ferenczy Károly festőművész nevét vette fel, aki 1890-92 között Szentendrén élt családjával. Ferenczy Károly (1862–1917) a finom naturalizmusból indul, majd az 1896-ban létrejött nagybányai művésztelep egyik alapítójaként a plein air szellemében alkotja meg franciásan elegáns, mértéktartóan kiegyensúlyozott képeit. Napsütéstől ragyogó vásznain megjelenik az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus jó néhány vonása. Késői műveit hűvösen klasszikus komponálásmód jellemzi.

Ferenczy Károly Szentendrén született iker gyermekei közül Béni (1890–1967) a szobrászatot választotta hivatásul, Noémi (1890–1957) pedig a gobelinszövést sajátította el. Béni első érett korszakát a kubizmus, illetve az expresszionizmus szobrászata befolyásolta. Noémit indulásakor a korai francia kárpitok hatása után a szecesszió érintette meg. A húszas években mindkettőjük művészete fokozatosan egy letisztult monumentalitás felé fordult. A harmincas évekre teljesen kibontakozott egyéni hangjuk. Ferenczy Béninek a klasszikus hagyományokat átértelmező szobraiból mediterrán életerő árad. Ferenczy Noéminak az utópisztikus-kommunisztikus eszmék jegyében fogant, merész kompozíciójú kárpitjairól a művészet iránti alázat sugárzik. Művészetükkel többé-kevésbé kötődtek az ún. posztnagybányai körhöz.

A Szentendre főterén álló, barokk kereskedőházban 1978-ban nyitotta meg kapuit a Szentendrei Képtár, Pest megye sokáig egyetlen reprezentatív, időszaki kiállítások megrendezésére alkalmas kiállítóterme. A képtár alapfeladata, hogy helyt adjon a Pest megyei és szentendrei tárlatoknak, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága gyűjtőköréhöz tartozó jelentős mesterek életmű-kiállításainak, s igény szerint fogadjon külföldi műegyütteseket is.

Az életmű-kiállítások közül a következőket emelhetjük ki: Farkas Ádám, Vaszkó Erzsébet, Kassák Lajos (emlékkiállítás), Kocsis Imre, Aknay János, Péreli Zsuzsa, Pirk János, Balogh László, Beck Judit, Hegyi György, Gráber Margit, Bálint Endre, Ilosvai Varga István, Paizs Goebel Jenő, Bánovszky Miklós, Ligeti Erika, Csíkszentmihályi Róbert, Miháltz Pál, Onódi Béla, Gadányi Jenő, Holdas György, Gyarmathy Tihamér. A külföld felé való nyitás példája az 1995 őszén megrendezett, Hommage a Bartók címet viselő, avantgarde jellegű, gyűjteményes kiállítás (párizsi és szentendrei közös szervezésben), ahol mintegy negyven ország művészei mutatták be Bartókhoz kapcsolódó munkáikat.

Az 1984-ben megnyitott Ámos Imre–Anna Margit Múzeum egyike Szentendre kisebb, egyéni életműveket bemutató képzőművészeti gyűjteményeinek. A művészházaspár munkássága – rokon tematikával – a harmincas években indult.

Ámos Imre (1907–1944) egész munkásságát és rövid életét meghatározza az a magatartás, amely már névfelvételében megnyilvánul: a vallásos, zsidó családban nevelkedett Ungár Imre fölveszi Ámos próféta nevét. Fokozott feszültségű képekben fogalmaz: a halálsejtelmek, a pusztulás képei, a víziók rikoltó vörös, zöld, kék színekben jelennek meg vásznain. Ő maga „asszociatív expresszionizmusnak” nevezte festői törekvését. Ez alatt azt értette, hogy együtt szerepelnek képein a valóságosan látható és a képzeleti lények, hogy különböző léptékben láthatók a tárgyak és a személyek, és a tárgyak emberszerű lényekké válnak.

Anna Margit (1913–1991) legkorábbi képei tempera- és gouache-festmények. Festészete első pillanatra könnyen megközelíthető, mert figurái a népművészetből, a provinciális művészetből, a gyermeki képzelet alkotásaiból ismertek. Képeiből a festés öröme, a színek szeretete árad. Tubusból kinyomott festékkupacai hasonlítanak a virágokra – igaz, inkább a művirágokra, melyeket a falusi házioltárokon láthatunk. Műveinek mégsem csupán ennyi a mondanivalója, az együgyűnek látszó alakok mögött a lélekábrázolás a fontos.

A múzeum 1978-ban nyílt meg egy 19. század elején épült polgárházban. A házat a nagy múltú, német eredetű Schartner család lakta másfél évszázadon keresztül. A múzeum kiállítótermeiben az életmű sokoldalúságát jól érzékeltető válogatás látható.

Barcsay Jenő (1900–1988) művészete nemcsak Szentendrén, hanem a 20. századi magyar művészet történetében is fogalom. A figuratív konstruktivizmus képviselője, közösségi épületek mozaikjainak, falitextiljeinek alkotója, a művészeti oktatásban és az orvostovábbképzésben is alkalmazott Művészeti anatómia szerzője, tudós rajzolója. A Kossuth-díjas művész ars poeticáját egy alkalommal így fogalmazta meg: „Minden kép önvallomása, voltaképpen önarcképe a festőnek. A kompozíció alakulása éppen ezért tisztán tükrözi a korba beágyazott festő emberi magatartását. (...) Korunk festészete az építés, a szilárd és világos szerkezet jegyében fogant. (...) Mindig arra törekedtem, hogy minden homályos, elmosódó jelenségtől megszabaduljak, hogy képeim a kristályok tisztaságával tükrözzék a kor humánumát.”

Boromisza Tibor festőművész családja rendezte be az emlékszobát 1980-ban a hagyatékban maradt művekből, valamint múzeumi anyagból, abban a házban, amelyben a művész 1953-tól haláláig alkotott.

Boromisza Tibor (1880–1960) a 20. század eleji magyar művészeti élet érdekes, ellentmondásos személyisége volt, aki indulatoktól sem mentesen, mindenfajta szakmai tekintélyt felülbírálva kereste önnön művészi kiteljesedését. A nagybányai művésztelepen töltött, és művészi pályája szempontjából legjelentősebb évei alatt szimbolikus kompozíciókat, tájképeket, zsánerképeket festett. Megkísérelte a korabeli francia festészet által felvetett problémákat integrálni saját művészi törekvéseibe. Egyre közelebb került a Nagybánya második nemzedékéből kinövő, plein air szemlélettel szakító, ún. neósok felfogásához. 1921-től 1927-ig Szentendrén élt, ahol egy művésztelep létrehozására tett sikertelen kísérletet.

Czóbel Béla (1883–1976) még életében – 92 éves korában – önálló múzeumot kapott a szentendrei várdombon. A múlt századi, földszintes, L-alaprajzú épület eredetileg római katolikus fiúiskola volt. A múzeumot a művész születésének 100. évfordulóján új szárnnyal bővítették. A hatalmas czóbeli életmű e múzeumban szereplő anyagából gyakran válogatnak külföldi és hazai kiállítások rendezői.

Müncheni, majd párizsi tanulmányai után Czóbel nemcsak a nagybányai természetelvűség alkotói módszerét sajátította el gyorsan, hanem 1905-ben Párizsban a Fauves csoport látásmódjára is hamar rezonálni tudott. A nagybányai művésztelepen a sötét tónusok uralma alól szabadult fel, és a szórt napfény reflexeinek gazdagságát nyerte cserébe, a párizsi „Vadak” hatására pedig a dekorativitás irányába változott koloritja. A látvány inspirációjától eltávolodva később egyre jobban közeledik az öntörvényű színkezeléshez és formaképzéshez. A második párizsi periódus (1925–35) időszakában keletkezett képek már az École de Paris magyar származású festőjeként mutatják be Czóbelt, aki az aktuális izmusoktól függetlenül alakította ki egyéni stílusát.

Kerényi Jenő özvegye férje hagyatéki anyagából olyan múzeumot kívánt létesíteni Szentendrén, melyen a kisplasztikák zárt helyi tárlatát a monumentális szobrok szabadtéri bemutatása is kiegészíti. Az állandó kiállítás 1978-ban, a művész születésének 70. évfordulóján nyílt meg. A pavilonban lévő válogatás Kerényi Jenő 1939 és 1973 között készített legszebb kisplasztikáit mutatta be, a szabadtéri kiállításon pedig néhány nagyméretű szobrának másodpéldánya látható.

Kerényi Jenő (1908–1975) „A 20. századi magyar és egyben egyetemes szobrászművészet egyik legmarkánsabb képviselője volt. Már fiatalkori szobraira is fel kellett figyelni, alkotó tevékenysége a közönség körében és a szakmában egyaránt erős visszhangot keltett. (...) Legendává alakította át a körülötte zajló világ motívumait, múltat és jelent, magyart és európait, hagyományt és újítást, bibliát és munkásmozgalmat, szerelmet és halált” – írja róla Pogány Ö. Gábor művészettörténész.

A Kmetty János életművét bemutató állandó kiállítás 1981-ben nyílt meg. Az épület a szerb kereskedők betelepülésének idején, a 18. században épült. A bemutatott anyag alapja a művész 275 tételes hagyatéka. A kiállítás időrendi sorrendben, a különböző korszakokat átfogó egységekben mutatja be az életművet. A teljes bemutatást különböző közgyűjteményekből kölcsönzött műtárgyak segítik elő.

Kmetty János (1889–1975) művészetére a francia kubizmus volt döntő hatással, ennek egyéni hangú meghonosítása határozza meg művészettörténeti helyét. 1930-tól Szentendrén dolgozott, eleinte csak nyaranként, 1945-től a régi művésztelep tagjaként. Szentendre vált témájává könnyű akvarelljeinek, olajfestményeinek, halála előtti korszakában pedig kékes színekkel átfogott, hosszúra nyújtott kompozícióinak és üvegablakainak.

2003-ban a Kmetty Múzeum épületében kapott helyet a Kerényi Imre szobrászművész kisplasztikáit bemutató kiállítás.

Kovács Margit (1902–1977) kerámiaművész 1972-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának ajándékozta életműve nagy részét. Múzeuma 1973-ban nyílt meg egy erre a célra vásárolt és átalakított, 18. századi épületben, amely eredetileg sóház volt (az árusítási jogért az idegen kereskedők sóban itt fizették a vámot). Később plébánia, majd kereskedőház s végül a Vastagh család lakóháza lett.

Az iparművészeti ismeretek alapjait egy bécsi kerámiaműhelyben elsajátító Kovács Margit plasztikai formáló készsége a müncheni iparművészeti főiskolán folytatott keramikusi és szobrászati tanulmányai során indult fejlődésnek. A harmincas évek elejére jellemzőek az expresszív felületkezelésű körplasztikák, melyek formálása egyúttal a középkori szobrászat zömök arányú formaeszményéhez kapcsolódik. A negyvenes években figurái egyre nyulánkabbak, oszlopszerűek lesznek. Kisméretű korongozott plasztikáinál viszont ezzel párhuzamosan geometrizáló értelmezés, kúp formájára való egyszerűsítés figyelhető meg. A folklór hatása az ötvenes években teljesedik ki. Már korai korszakára jellemző, hogy a figuratív alkotások mellett másodlagos szerepet játszanak az iparművészeti tárgyak.

Az emeleti galéria enteriőrje és fotódokumentációja Kovács Margit otthonának és műtermének állít emléket.

A Kulturális Minisztérium 1979-ben megvásárolta a művész özvegyétől a hagyaték egy részét, és 1980-ban száz alkotást a Ferenczy Múzeum tulajdonába adott, egy később létesítendő emlékmúzeum számára. A múzeum egy kétszintes lakóépületben 1986-ban nyílt meg. 1991-ben Vajda Lajos munkái az emeleti részre kerültek, míg a pincében állandó bemutatót rendeztek az Európai Iskola elnevezésű művészcsoport szentendrei mestereinek munkáiból.

A képi gondolkodás területén Vajda Lajos (1908–1941) új dimenziókat nyit a magyar képzőművészetben. Szellemi érlelődésének színhelyei: Szerbia, Szentendre, a budapesti képzőművészeti főiskola, Kassák Munka-köre és 1930-34 között Párizs. Néhány korai, kubista szerkesztésű csendélet, városkép és konstruktivista kompozíció után Párizsban fotómontázsokat készít. Hazatérve az ún. szintetikus kubizmus tanulságait hasznosító csendéleteket alkot.

1935-36-ban Korniss Dezső festőművésszel beszélgetve megszületik az ún. szentendrei program, melynek lényege a közvetítés múlt és jövő, keleti és nyugati gondolkodás között, szintézisteremtés különböző kultúrkörök metszéspontján. Szentendrén és környékén végzett motívumgyűjtő körútjaikon Vajda és Korniss a népi kultúrában töredékekben még élő, ősi világképet kutatták. A program egy régió vizuális identitástudatának, egyben a modern, európai léptékkel is mérhető magyar képzőművészetnek a megteremtését célozta meg.